Mágia

A bánat itt olyan érték, amelynek elvesztésétől is félni lehet. Kosztolányi Dezső verseiben a fájdalom mézzé sűrűsödik, a magány hosszú hajú alakként ül az ágyra, a tükör pedig idegenné teszi a saját arcot. A Mágia lírai beszélői újra meg újra önmagukhoz fordulnak: figyelik változó vonásaikat, az ébren töltött éjszakát és az elmúlás jeleit. A gyertya, az óra, az üvegpohár vagy a fogason maradt kalap a veszteség tapasztalatát teszi érzékelhetővé. A hétköznapi tárgyak az eltávozott ember emlékét őrzik.

A kötetben az éjszakai szoba mellett tükrös kávéház, napfényes zápor és farsangi bálterem is megjelenik. A színek, az ismétlések és a változó ritmusok az álom és az ébrenlét határán mozdítják meg ezeket a tereket. Ha az önvizsgálat költői formái érdekelnek, itt egymás mellett találod az önmagától elidegenedő ember bizonytalanságát és a mások sorsa iránt ébredő részvétet. Az emlékezés, a magány és a halál gondolata a természet színekben gazdag képeivel kapcsolódik össze.