Solus eris

Egy fiatal festő alkotói válságáról beszél a mesterének: egészséges, szereti a természetet, mégis ügyetlennek érzi a kezét, amint dolgozni kezd. Sikerre és önbizalomra vágyik, miközben attól fél, hogy rossz pályát választott. A mester egy sajátos megbízást ajánl neki. Egy elhunyt asszony arcképét kellene elkészítenie fényképek alapján, és segítségül megfigyelhetné az asszony hozzá hasonló lányát. A vidéki munka lehetősége így egyszerre ígér új feladatot és alkalmat a festészetről való gondolkodásra.

Ambrus Zoltán regényében az egyes szám első személyű elbeszélést hosszan kibontott párbeszédek kísérik. A művészi bizonytalanság mellett a házasság, a bizalom és a hűség kérdései is előtérbe kerülnek: egy báróné keserű véleményeivel az elbeszélő vitába száll. A csípős megjegyzésekből eltérő élettapasztalatok rajzolódnak ki. Ha az emberi kapcsolatok és az alkotás belső akadályai érdekelnek, itt a szereplők érvelését, önigazolását és egymásnak feszülő nézeteit követheted.